Egy új esély a felépülésre!

Az állatorvosok végzik a páciensek regisztrációját, a tumorszövetek kimetszését, megtisztítását, az immunprofil meghatározásához szükséges vérvételt, valamint a vakcina elkészülte után az előoltást, majd az oltást. A laboratóriumban a kutatók és a technikusok végzik a tumorszövet feldolgozását és az immunprofil meghatározását.

A tumort felépítő daganatsejtek antigénjei nem jól hozzáférhetők, ezért az immunrendszer természetes formájában nem képes idegen anyagként azonosítani ezeket a kóros sejteket, ezért nem alakul ki immunválasz velük szemben. Általánosságban egy vakcina készítésének az a lényege, hogy a védő (protektív), immunválasz szempontjából lényeges antigéneket meghatározzuk, majd előállítsuk vagy kivonjuk a többi anyag közül. A vakcina alkalmazása során az antigéneket tartalmazó oltóanyagot az egyén (ember vagy állat) immunsejtjeihez juttatjuk abból a célból, hogy aktiválja az immunrendszert és meginduljon a védekezés a szervezetidegen molekulákat tartalmazó sejtek (vagy vírusok) ellen. Egy oltóanyag lehet preventív (ez az általánosan ismert, betegségeket megelőző immunizálás) vagy terápiás (a LISANEXT esetében erről van szó, vagyis egy már meglévő betegség immunológiai kezeléséről beszélünk).

A LISANEXT gyártása az erre a célra létrehozott molekuláris-biológiai gyógyszerlaboratóriumban történik Budapesten, az Állatorvostudományi Egyetemen. A rosszindulatú daganatos betegségben szenvedő kutyákból sebészeti úton kinyert tumorszövetből előállítjuk a tumor immunológiai „ujjlenyomatát” alkotó neoantigéneket. Ezeket felveszik a beteg antigén-bemutató sejtjei (dendritikus sejtek), amelyeket korábban farmakológiai úton aktivált állapotba hoztunk. A dendritikus sejtek a nyirokcsomókba bejutnak és az adott beteg daganatsejtjei (tumorklónjai) ellen specifikus immunválaszt generálnak. Az immunválasz azért specifikus, mert csak a beteg daganatsejteit támadja meg, ugyanakkor kiterjedt, azaz az egész szervezetet érinti, megtámadja és eliminálja még a szétszóródott, esetleg okkult eredetű, áttétképző és esetleg a rezisztens, a klasszikus onkológiai kezelésekkel szemben ellenálló tumorklónokat is.

A daganatos betegek kezelésében és gyógyításában – ahol „beteg” alatt ugyanúgy érthetünk kutyát, mint embert – növekszik azon eljárások alkalmazásának a száma, amiket a precíziós orvoslás kategóriájába sorolhatunk. A precíziós orvoslás a molekuláris- és génszinten definiált személyre szabott orvoslás költséghatékony változatának tekinthető, ahol még nem a szó szoros értelmében személyre szabott gyógyításról van szó, hanem arról, hogy az adott betegségben szenvedő betegek egy szűk – különböző  technológiákkal, főként genomikával meghatározott – csoportját részesítjük ugyanolyan kezelésben (pl. ugyanolyan gyógyszerrel). A csoportra szabott terápiában részesülő beteg-csoportok kiválasztásában a genomika mellett már napjainkban is elterjedten használják a proteomikát és a metabolomikát, ill. ezek rövidesen kiegészülnek majd többek között az interaktomikával (a molekuláris kölcsönhatások vizsgálata) és a transzkriptomikával (a mRNS-ek meghatározása). Ezzel együtt, tehát  az ún. „systems biology” szemléletének alkalmazása, az emberi- és anyagi erőforrások szűkössége ellenére is, a jövőben az általános humán és állatorvosi klinikai eljárás része lesz.  Példaként megemlítjük az emberi kolorektális rákok géntérkép gyűjteményét, amely a molekuláris célpontok, mint pl. a mutációs gyakoriságok, vagy a biológiai fenotípust (pl. tumor invazivitása) befolyásoló transzlációs profilok elemzésével segítséget ad beteg-csoportokra szabott terápiák kialakításához is.

Az említett „systems biology” szemléleten (és az azt támogató technológián) túl, a tumorevolúciós megközelítések is a precíziós, ill. a személyre szabott medicina különös jelentőségére mutatnak rá a rákbetegek komplex terápiás ellátásában. Arról van szó ugyanis, hogy egyazon betegen belül is a rosszindulatú daganat elkerülhetetlenül változik. Lényegében ezt nevezhetjük a tumor evolúciójának. A rák térbeli heterogenitása nem csak intertumorális, azaz nem csak pl. a primér daganat és annak metasztázisának különbözőségeit látjuk, hanem intratumor heterogenitással, azaz a daganaton belüli változatossággal, is számolnunk kell, amely nagyban nehezíti a terápiát, sőt már a diagnózis felállítását is. (Lásd pl. a biopsziás mintavételek időnkénti diagnosztikus kudarcainak problémáit, valamint annak szükségességét, hogy ugyanazon betegből különböző időpontokban – pl. relapszusnál, vagy a kezelések után – nyert tumorminták karakterizálása is szükségessé válik.)

A problémát egy példán keresztül is bemutatva, tekintsük a gyermekkori akut limfoblasztos leukémiát (ALL), amely az egyik leggyakoribb gyermekkori rosszindulatú daganatos megbetegedés. Az ALL-ben szenvedő gyermekek 10-15%-ánál lehet számolni a betegség kiújulásával, amely a legtöbb esetben a beteg elvesztésével jár. A gyermekkori ALL-ben a genomika segítségével fel lehetett térképezni a kiújulás-specifikus mutációkat, és meg lehetett határozni a diagnózistól a relapszusig vezető tumorklonális „családfát” (tulajdonképpen a tumor progressziójához vezető tumorevolúciós pályagörbét). Azokat a tumorklónokat, amelyek túlélik a kezeléseket, felemelkedő klónoknak, amelyek elpusztulnak, elbukó klónoknak hívjuk. A felemelkedő klónok specifikus genetikája mellett bizonyítani lehetett, hogy ALL-ben a felemelkedő tumorklónok – amelyek a gyermekek halálát okozzák – minden esetben egy olyan mellékklónból származtak, amely már a diagnózis pillanatában jelen volt a páciens szervezetében. A mellékklónoktól a terápiás beavatkozásokat túlélő felemelkedő klónok expanziójáig tartó tumorevolúció sok hasonlóságot mutat a darwini evolúcióval. A legtöbb emberi rák fejlődésére a darwini evolúció törvényszerűségei érvényesek: pl. amikor az egyazon betegben meglévő tumorklónok egy elágazó, darwini evolúciós pályagörbét futnak be; ilyenkor egyszerre sok szubklón egzisztál (köztük „driver” mutációkat hordozók is), amelyek akár ugyanazon biopsziás mintában is előfordulhatnak, és az így kialakuló nagyfokú intratumor-heterogenitás megnehezíti a megfelelő terápia kiválasztását, sőt, általában ez utóbbi, valamint a szubklonális sokféleség felelős a terápiás kudarcokért (pl. gyógyszer-rezisztencia), a betegség progressziójáért, a betegek elvesztéséért. Ugyanakkor, éppen ebből az intratumor-heterogenitásból adódó komplex és a maga teljességében rendelkezésre álló tumor antigén/ neoantigén-készlet adja a gyakorlati alapját a rák immunterápiája – alábbiakban részletezendő – innovatív kivitelezésének, a LISANEXT eljárásnak.

Daganatsejtek folyamatosan keletkeznek a szervezetünkben. Ennek számos oka van, mint pl. környezeti hatások és rizikófaktorok (bőrfelület kitettsége a napsugárzás ultraibolya komponenseinek; karcinogének fogyasztása; rákkeltő kórokozókkal, különösen onkovírusokkal – HPV, Epstein-Barr stb. – való infekció; azbesztpor belélegzése; dohányfüst belélegzése stb.), vagy pl. öröklött genetikai hajlam, ill. a folyamatos szöveti megújulásokhoz szükséges őssejt-osztódásokkal együttjáró random mutációk, amik egyfajta stochasztikus „balszerencse-faktorként”, az újabb kutatások szerint, a rákbetegség kialakulása kockázatának akár kétharmadáért is felelősek lehetnek.

Ezeket a szervezetünkben keletkező, neoplasztikus transzformációkon átmenő sejteket az immunrendszerünk, a veleszületett és a szerzett immunitás komponenseinek (elsősorban a természetes ölősejtek és a makrofágok) együttműködésével, felismeri és elpusztítja. Előfordulhat azonban, hogy nem mindegyik transzformált sejt eliminálódik és így akár nagyszámú daganatsejt lesz képes együtt létezni az immunrendszer felügyelete alatt. Ezzel egy dinamikus kvázi-egyensúlyi állapot, egy kicsit változó, de alapvetően állandósult állapot jön létre, amely zérus nettó növekedéssel jellemezhető és a szerzett immunitás által erős darwini szelekciós nyomásnak kitett okkult daganatsejt-populációkból áll. Robert Schreiber szerint ilyenkor ún. immun-átszerkesztődés történik, amelynek következtében az okkult tumorsejteknek a gazdaszervezet szerzett immunitásával szembeni immunogenitása megszűnik és immunszupresszív tumor-mikrokörnyezet jön létre, a daganatsejtek kimenekülnek az immunrendszer kontrollja alól és a daganatos betegség rövidesen klinikailag is detektálható.

A dendritikus sejtek az antigén-specifikus immunitás központi szereplői. Felelősek a másodlagos nyirokszervekben a T-sejtek felé történő antigén-bemutatásért és az antigén-specifikus sejtes immunválasz létrejöttéért: a tumorellenes effektor T- és B-limfocitákat aktiválják és mozgósítják a természetes ölősejteket (NK sejtek) is. Összekapcsolják a veleszületett- és a szerzett immunitási hálózatot. Felfedezésük a Nobel-díjas Ralph Marvin Steinman heroikus munkásságának köszönhető. Megtalálhatók a legtöbb emberi szövetben és különösen jelentős mennyiségben a bőrszövet dermis rétegében. Felhasználásukra többféle, innovatív daganatellenes immunterápia épül, amelyek a tumorellenes terápiák élvonalának élvonalát képviselik. Ezek közül az egyik legígéretesebbnek tűnik a LISANEXT eljárás. Ebben az eljárásban a betegből műtéti úton nyert tumorból regulátor T-sejt depléció után állítanak elő teljes tumorantigén/ neoantigén-készletet, amelyet a dendritikus sejtek közvetítik. Ennek a speciális összetételű vakcinának a terápiás alkalmazása valósul meg, amely poliklonális immunválaszt képes létrehozni. Ugyanis a dermisbe injektált autológ tumorantigéneket (LISANEXT vakcina) a farmakológiai úton aktivált dendritikus sejtek felveszik és a nyirokcsomókba szállítják, ahol az antigénbemutatás megtörténik, és ezután a klinikailag hatékony – továbbá a neoantigén-prezentáció miatt rendkívül specifikus – poliklonális immunválasz létrejön. Ez a daganatellenes immunizálási módszer személyre szabott, azaz minden egyes betegnek külön-külön és kizárólagosan a saját tumorszövetéből előállított autológ LISANEXT vakcina adása történik. Az eljárás alkalmazásától érdemi mellékhatások nem várhatók, azonban az immunstimuláció miatt olyan daganatos betegeknél, akiket, ill. állatbetegek esetében, amelyeket autoimmun betegséggel korábban diagnosztizáltak, az autoimmun betegség fellángolása kialakulhat.

A LISANEXT eljárás annyiban különbözik az eddig alkalmazott eljárásoktól, hogy nem a DNS szekvencia meghatározásával és fehérjeszintézissel hozza létre az antigéneket, hanem az operáció útján eltávolított tumor feldolgozásával jut ezekhez. Ennek az az előnye, hogy az így elkészített vakcina az összes antigént tartalmazza, nem csupán a kiválasztott és feltételezetten fontos antigéneket. Az eljárás során a kimetszett tumorszövet felhasználásra kerül. Az eljárás része továbbá a vakcina beadása, amely során olyan újdonságokat alkalmaz a technika állásához képest, amelyek az immunválaszt optimalizálják. A LISANEXT eljárástól azt várjuk, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint nem meggyógyítható daganatos betegek esetében is jelentős túlélési előnyt biztosít a klasszikus terápiákkal összehasonlítva, sőt, bizonyos esetekben a teljes gyógyulás is elérhető lehet.

A LISANEXT két feltalálója mellett a projekt tudományos testületében a szakma alábbi, nemzetközi hírű kutatói vesznek részt:

• Vizsgálatvezető: Dr. Vajdovich Péter, állatorvos,  Ph.D., Tanszékvezető (ÁTE Kórélattani és Onkológiai Tanszék), egyetemi docens
• Dr. Dénes Béla állatorvos, Habil, C.Sc., címzetes egyetemi tanár
• Dr. Hidvégi Máté biológusmérnök, rákkutató, Habil, C.Sc., címzetes egyetemi tanár
• Dr. Hunyadi János orvos, immunológus, C.Sc., emeritus professzor
• Dr. Jankovics István orvos, mikrobiológus, virológus, főorvos
• Dr. Jerzsele Ákos állatorvos, Habil, Ph.D., Tudományos és Innovációs Rektorhelyettes, Tanszékvezető (ÁTE Gyógyszertani és Méregtani Tanszék), egyetemi docens
• Dr. Kovács Attila orvos, emeritus Országos Tisztifőorvos-helyettes
• Dr. Lőrincz Márta állatorvos, Habil, Ph.D. egyetemi adjunktus (ÁTE Járványtani és Mikrobiológiai Tanszék)
• Dr. Tenk Miklós állatorvos, Habil, Ph.D., Tanszékvezető (ÁTE Járványtani és Mikrobiológiai Tanszék), egyetemi docens